Asszisztenst keresünk monitoring irodába

2009. 06. 08. Állásinterjú |

Magánnyomozókról legtöbbet a filmekből hallunk, és legtöbbször romantikus elképzeléseink vannak arról, milyen is lehet egy ilyen iroda.
Évi története alapján nem kell Amerikáig menni, hogy szétnézhessünk egyben, sőt, itt még egy adag megkövesedett ‘80-as évekkel is találkozhatunk. Persze ez nem biztos, hogy jót tesz romantikus elképzeléseinknek.

Állást kerestem, érettségivel, haladónak beállított minimális angolnyelvtudással, főként az asszisztencia területén. Beadtam a pályázatom egy tucat helyre, majd egy magánnyomozó irodából telefonáltak, hogy menjek be elbeszélgetésre.
Messze volt az otthonomtól, és rengeteg átszállással jutottam el a megadott címre, ám nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lehet egy nyomozóiroda.
Egy tipikus őrült tudós – amennyiben a szódásüveg szemüveg, kócos haj, és divatjamúlt öltözködés alapján lehet így ítélkezni – kinézetű fazon fogadott, aki a “munkát” végezte, egyébként volt rendőr. Némi várakozás után bevezetett a magyar-karatés sorozatból, Linda apukájára, Bélára emlékeztető 50-es úrhoz. Noha 20 év telt el a rendszerváltás óta, a fazon mit sem változott. Menő szoci irodája mintha ‘86-ból lett volna való. Lassan a munkára tértünk, hogy mi lenne a feladatom, ami sajnos nem derült ki. Egyáltalán nem derült ki, össze-vissza beszéltek, konkrétumok nélkül. Végül elmagyarázták, mitől magánnyomozó iroda az, amit ők csinálnak. Kiderült, hogy a nagyfőnök régi kapcsolatain keresztül főként pénzbehajtással foglalkozik, ha tűzpiros sportautóval ideges hölgy érkezik, mert kölcsönadta a férje pénzét a szeretőjének, aki azóta meglógott, az Iroda a baráti szálakon keresztül utánajár, milyen adósságai vannak az APEH-nál, milyen folyó ügye a rendőrségnél, előbb-utóbb találnak valamit, majd zsarolni kezdik. Mindezt busás százalékért. Hamar rádöbbentem, hogy ez nem a nekem való műfaj.

photo credit: ankarino

Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.

Tags: 80-as évek, behajtás, interjú, magánnyomozó