Pénzvágy

2009. 06. 08. Állásinterjú |

Pety friss húsként került a munkaerőpiacra, és nem is kellett sokat várnia, hogy lecsapjanak rá. Igaz, keselyűnknek a végére keserű lett a hús, mert nem bűzlött a pénzvágytól.
Hiába, nem mindenki születik dollárjellel a szemében.

Álláskeresőben voltam, regisztráltam egy álláskereső portálon. Másnap felhívtak egy bróker cégtől. Nagyon megörültem, mert nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan lecsapnak rám.  A friss végzettségemnek végülis megfelelhetett volna, bár én inkább informatikai, mint gazdasági pályán terveztem elindulni. Úgy voltam vele, hogy azért egy patront megér, nem árt az interjú gyakorlása. Na meg – és ez a lényeg – aki felhívott, azt mondta, hogy csak egy könnyed kis tájékoztató jellegű beszélgetésre mennék, hogy miről lenne szó pontosan, aztán majd meglátom, tetszik-e.
El is mentem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy elsőre nem is sikerült összehozni, mert én 2 percet késtem, az illető meg értekezleten volt. vártam 20 percet, aztán szóltam a recepciósnak, hogy nem tudok tovább várni, mert különben nem érek oda a következő helyszínre. Bár tudtam, hogy nem az volt az a hely, ahová mindenáron szerettem volna bekerülni, nem adtam fel, megbeszéltünk egy másik időpontot.)
Ismét bementem, kitöltöttem a regisztrációs lapot, amit furcsálltam már elsőre is ,mert én csak beszélgetni jöttem, nem jelentkezni. Megjött az interjúztató úr, aki nem is az volt, akivel eredetileg megbeszéltük, de mindegy.
Elkezdtük. Beszéljek magamról kicsit. Mondtam ezt azt, képzettségek, egyetem, stb Aztán feltett kérdéseket: Először csak általános ismeretekről, mint pénzügyminiszter, tőzsde, aztán: Mik a céljaim?
Noha én könnyed beszélgetésre számítottam, ahol – ahogy a telefonon a nő mondta – inkább Ő tájékoztat engem arról, hogy mi lenne a feladat, hirtelen egy interjú közepén találtam magam. Mik a céljaim? Szeretnék elhelyezkedni egy állásban, beilleszkedni a csapatba, munkát végezni, elkezdeni az életem.
Mire a válasz lekicsinylő hangon: „Ennyi?”
Merthogy neki csak az elkövetkező 2-3 évben olyan céljai vannak, hogy új, nagyobb házat vesz, új, nagyobb kocsit vesz, és nyáron elmegy kanadába két hétre horgászni.
Aztán elkezdte mondogatni, hogy mehetek a Mekdonáldzba dolgozni minimálbérért, de akkor nemhogy három év múlva, hanem 30 év múlva se lesz lakásom. Szinte hallottam: „Nem vagy pénzéhes, a pénzért mindenen átgázoló seggfej? Hát akkor egy koszos kis senki vagy”. Volt egy pillanat, amikor majdnem felálltam, hogy najó, köszönöm szépen. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy talán épp egy stresszinterjún veszek részt. Így higgadtságomat megőrizve válaszoltam a „szokott-e hazudni?” kérdésre azt, hogy „Ki nem szokott?”
Végül mikor a kérdések végére értünk, elmondta, hogy bárkit meg tud tanítani részvényeket eladni, „brókerkedni”, de neki egy olyan ember kell, aki pénzéhes és bármit megtenne a pénzért, aki ebben motivált (látszik a szemében a dollárjel). Kérdezte: ilyen embernek ismerem magam? Mondtam: nem. És ezek után még ő éreztette velem, hogy akkor minek raboljuk egymás idejét, mit keresek itt. Noha én csak egy pár perces tájékoztató beszélgetésre jöttem, ami után úgyis eldöntöm, hogy úgyse akarok bróker lenni…
Azért a végén – immáron gúnyolódás nélkül – sok sikert kívánt az élethez és sok gyakorlást az interjúzás terén.
Egy tapasztalattal több lettem.

photo credit: hellochris

Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.

Tags: bróker, interjú, pénz