Egész napos szivatás

Haibane végzősként állt neki munkát keresni. Több helyről is visszahívták, de a történetben szereplőben nem volt sok köszönet.Angolul nemigazán tudó, de vizsgáztatni próbáló HR-es, egész napos csoportos szivatás egy szendviccsel, őskori számítógéppel és majomkísérlettel.

Még anno mikor már csak a záróvizsga volt hátra BME-n, akkor már állásbörzén kerestem valami helyet (válság előtt). Itt több helyre sikerült elszórni az életrajzom, sok helyre később be is hívtak (nah az is megérdemelne pár oldalt…). Az egyik ilyen hely egy vidéki cég volt (magyar nagy cég, lehet tippelni), történetesen abban a városban ahol felnőttem. A dolog úgy kezdődött, hogy egy nő felhívott, hogy lenne egy projektvezetői állás és szerintük az én végzettségem megfelelne. Mondom ok, persze érdekel.
Nah akkor telefonon letesztelnék az angolomat. Kb 5 mondatig jutottunk aztán rájött hogy ő itt ég, gyorsan váltott és mondta hogy hát akkor ekkor meg ekkor lenne egy AC (assessment center, gőzöm sincs mire jó ez :S), ahol kicsit jobban tesztelnének. Hát mondom persze miért ne. Szerencsére nem egyedül mentem hanem egy csoporttársammal így kicsit jobb volt.
A lényeg, hogy reggel 8-tól este fél 7-ig szivattak ott mialatt volt mindenféle egyéni teszt (IQ stb.) majd csoportos tárgyalásizé, ami kb olyan volt mikor a bazári majmot körbeállják és jegyzetelnek, aztán volt 1 óránk hogy készítsünk és tartsunk powerpoint előadást egy 40 oldalas doksiból ahol egy döntést is kellett hozni és bemutatni.
Hát ez teljesen kész volt, olyan számítógépet adtak hozzá ami 1 egész percig (!) csak mentette a fájlt, amire azért szükség volt, mert ha az elszáll, ennyi volt. Aztán persze egyenként előadni a guruk előtt.
Többször kihangsúlyozták, hogy mivel nincs elég információnk ezért mindegy mit döntünk, az előadás a lényeg. Mikor én kerültem sorra elmondtam az előadást először magyarul majd angolul, kis német pont.
Erre jöttek belekötni hogy hát miért ezt döntöttem ez a legszarabb stb stb. Gondolom ez volt a stresszteszt vagymi de azért milyen már hogy reggel 8tól (akkor már 6 volt) ott szívsz és még ingerelnek is.
Közben a haverom meg rosszul lett mert nem jutott elég cukorhoz (kaptunk egész nap egy szendvicset, lelépni nem lehetett), szóval én meg mondtam nekik hogy azért ezt mégis hogy képzelik hogy itt mint egy idiótával bánnak, azon a totál ótvar gépen örülök, hogy befejeztem 5 diát és már reggel óta csak szivatnak és kimentem, haverom jött velem. Nah félúton futott utánam a HR-es hogy hú beszélnünk kell most azonnal négyszemközt. Hehe minden jelentkező ott nézett mint a moziban :D Erre jön a csaj hogy hát elnézést meg minden de elnézték és izé és engem nem projektvezetőnek akartak behívni hanem termelésvezetőnek és akkor majd beszéljek valami másik guruval és akkor az meg lesz oldva. Nah ez kész.
Sosem kerestem őket, egyszer ez a guru felhívott de elhajtottam. Mit lehet itt várni?

Később megtudtam, hogy az egyik műszaki menedzsert vettek fel asszem netto 110ért a projektes pozícióra.

VN:F [1.8.5_1061]
Rating: +2 (from 2 votes)

Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.

2 Hozzászólás a “Egész napos szivatás bejegyzéshez

  1. Váraljay Gabriel írta:

    De ismerős, emlékeztet a 4-5 éve megjárt kék rózsás 3 betűs PC gyártó cég interjújára, bár ott egyéb más feladatok is voltak. Termeléstervezési meetinget szimuláltunk és figyelték a reakcióinkat. Nekem ez majomkodásnak tűnt, de biztos volt célja, de azok után amit ott átéltem ha felvettek volna én mondtam volna nemet. :-)


  2. kisvirag írta:

    Meg lehet az előnyük az ilyen szituációs teszteknek, de persze nem mindegy, hogyan csinálják :)


Szólj hozzá!