Megmondtuk?!

Egyre többen és többet beszélnek róla, hogy mennyire fontos a közösségi média. December elején láthattuk milyen erő van benne, amikor a vicces twitter válasz miatt kirúgott Vodafone alkalmazott mellé állt az “egész internet”.

A legtöbb ilyen tömegeket megmozgató eset nem direkt, tudatos tervezéssel indul, és nehéz meghatározni, mi az, ami tényleg beindítja a közösségeket. Az „Ok, csörögjetek ránk” történet jó alkalmat adott nekünk arra, hogy egyfajta kísérletbe kezdve megtapasztaljuk, mit lehet kihozni a közösségi médiából.

Meghirdettünk egy állásajánlatnak álcázott kreatív önéletrajz pályázatot. Twitteren, facebookon, és néhány a témával foglalkozó blogbejegyzés kommentjei közt hintettük el a játék linkjét, egyrészt a jobinfo.hu-s állásajánlatot, másrészt a megajob.hu-n megírt bejegyzést.


Én személy szerint úgy érzem, sikeresnek tekinthetjük a kampányt, sokat tanultunk belőle.
Rövid időn belül számos retweetet és újraosztást kapott, és jellemzően pozitív visszajelzések érkeztek.

Kicsit tartottam attól, hogy nem fog elegendő számú pályázat érkezni, főleg, hogy Karácsony előtt nem sokkal hirdettük meg a játékot, de szerencsére feleslegesen aggódtam. Igaz elég vegyesre sikeredett a mezőny, volt, aki komoly álláshirdetésnek vélte, volt, aki az önéletrajzot nem álláskeresői szempontból gondolta, de meg tudtuk mozgatni az embereket és a fantáziájukat.

Vilmos_telefonAzt hiszem, hasonlóan látták ezt zsűritagjaink is:

Román Balázs, kreativ.hu:

A beérkezett pályázatok jól megmutatták, hogy manapság sok ember fantáziáját indítja be egy ilyen pozíció, de azt is, hogy a legtöbben egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy vajon mitől lesz valaki megmondóember. Nem csoda, a pozíció legalább annyira nehezen körülírható, mint amennyire új. Nehéz megmondani mitől lesz valaki jó megmondóember, ahogy azt is, mitől figyelnek oda valakire és mi miatt maradnak a legtöbben a háttérben.

Cseh Balázs, b2bonline.blog.hu:

Nekem nagyon tetszett az ötlet, a megmondóemberes megmozdulás. A pályamunkák esetében én kicsit több kreativitást vártam, valahogy úgy érzem, hogy nem merték elengedni a fantáziájukat a résztvevők, de pont ezért én mindenképpen javaslom, hogy folytassátok a dolgot és legyen akár ebben a témában (online megmondó), akár más, esetleg szélesebb közönségnek is szóló témában meghirdetni újabb pályázat.
A nyerteseknek gratulálok ismételten, a prezis megoldás nekem kifejezetten tetszett!

Headhunter, headhunter.blog.hu:

Teljesen máshogy álltak a pályázók a kiíráshoz, volt aki őszinte hangulatú CV-vel, volt aki kisregénnyel, volt aki prezentációval készült. Épp ezért nehezen lehetett összehasonlítani az egyes pályamunkákat, ráadásul volt olyan pályamű, ami a megmondáshoz nem is kapcsolódott. Egy biztos: dicséretes, hogy vették a fáradtságot, az időt, és megpróbálták. Ez már egy pozitív attitűd ebben a magába roskadó társadalomban.

A pozíció, bár jelen esetben fiktív volt, úgy gondolom olyan, amit a közeljövőben egyre több cégnek kellene meghirdetnie, ha szeretne komolyan jelen lenni az online térben.
A közösségi médiának köszönhetően mára meglepően nagy sebességgel és teljesen szabadon történik az információcsere. Nemcsak komoly előnyünk származhat a jelenlétből, de komoly kárunk is, ha nem figyelünk oda.

A képen első helyezettünk, Urbán Vilmos látható a nyereménytelefonnal.

Online megmondóember eredményhirdetés és a győztes pályamuka

Gáspár Pál: Online megmondóember – 2. helyezett

Pető Richárd: Online megmondóember – 3. helyezett

Georgina Bojana: Online megmondóember – 4. helyezett

Zsédely László: Online megmondóember – 5. helyezett

VN:F [1.8.5_1061]
Rating: 0 (from 0 votes)

Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.

Szólj hozzá!