Miért kellett otthagynia?
2010. 02. 04. Állásinterjú |
Egy újabb diszkriminatív kismama történet Esztertől, akit saját tapasztalatai ébresztették rá, sajnos mennyire is igaz némely már-már hihetetlen történetünk. Történetével tovább erősítjük a huszonéves HR “liba” sztereotípiát is.
Kisgyerekes anyaként próbálok újra elhelyezkedni, ráadásul Békés megyéből költöztem Budapestre a gyerekeim születése után. Ezt belefogalmaztam a cv-mbe is, mert nem szeretek hazudni, az úgyis kiderül.
Nagyon örültem amikor egy munkaerő közvetítő interjúra hívott, adatrögzítőt kerestek 2-3 hónapra. Gondoltam van elég gyakorlatom egy ilyen munkához, és amit megtanultunk azt nem felejtjük el, minimális idő alatt fel tudjuk frissíteni.
Az interjú előtt önéletrajzot küldtem, ezt kinyomtatták és így fogadtak. Majd megkérdezték miért keresek állást, miért kellett otthagynom az előző munkahelyemet. Mondtam benne van az önéletrajzomban, GYES és költözés miatt, de nem kellett otthagynom, csak 200 km-ről nehéz lenne naponta bejárni. Akkor a két karrierista liba gyorsan lapozott és olvasott, sztem csak kulcsszavakra szűrték a pályázatokat. Mint nem rutinos interjúzó ettől annyira megdöbbentem és zavarba jöttem, hogy ezután egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni, össze-vissza dadogtam, szóval leégtem. Azon lovagoltak hogyan tudnék visszatérni a munka világába a gyerekek mellett, és egyáltalán én alkalmasnak tartom magam a munkára?! De föltették a sztereotip kérdéseket is: miért jelentkeztem erre a munkára? Mégis miért vállalna egy ember egy ilyen munkát? Pénzért leginkább. Ezután még egy Excel tesztet kellett csinálnom. Megkérdezték láttam már 2007-es Excelt? Mondtam nem, és gondoltam te sem láttál még ‘97-est, amivel én már dolgoztam. És míg föl nem hívtak, hogy nem engem választottak végig azon agyaltam, miért kell megszégyeníteni az álláskeresőket, pláne egy “humánus” munkaerő közvetítőnél?
Egyébként azóta is járom az interjúkat mostmár rutinosabban, és folyton negatív diszkriminációval találkozom. Igaz, hogy minden lehetőségre rengeteg jelentkező van. Sajnos Magyarország nem 20 éves független emberekből áll 5 éves munkagyakorlattal.
Szóval igazából nem lehet interjúra fölkészülni, mert az emberi hülyeség mindig tud újat mutatni.
Eszter
Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.
Tags: Állásinterjú, diszkrimináció, gyes
A munkakeresés nem egyszerű. Önéletrajzot írni, jól felelni az állásinterjún feltett fura kérdésekre.
2010. 02. 04., 18:19
Egy interjúra tényleg nem lehet sosem felkészülni. Az ember csak fürkészi a leendő munkaadója arcát, hogy vajon mi lehet a jó válasz a kérdésére? Az is baj, ha van START kártyám, és az is, ha nincs. Ami egyébként meglepő, hogy miért hátrány az, hogy utánam kedvezményesen lehet adózni? Szóval én azt mondom, a füllentések idővel kiderülnek, ezért őszintének kell lenni, és magadat adni. Nem pedig minden esetben a munkáltató kedvére tenni, mert egyszer lesz majd valaki, aki magadért és a képességeidért vesz fel. Csak győzd kivárni…
2010. 02. 05., 14:09
Én is most voltam egy állásinterjún. Online manager-i állással próbálkoztam. Pár kérdés az interjú során, ami erősen elgondolkodtatott:
- Kezdő kérdés: Mondja el, hogy mi lesz az Ön munkája, feladata?
- Ismertesse cégünk portfóliáját?
- Szereted a FORMA 1-et?
- Regisztrálva vagy az IWIW-en, vagy a FaceBook-on?
Ja… és a végén még kértek, hogy 2-3 nap alatt készítsek el (a többi jelentkezővel egyetemben) egy komplett marketing tervet, hogy hogyan növelném a Veszprém Megyei Napló weboldalának látogatottságát, mert kicsit kevésnek találják jelenleg. Milyen rendesek nem? Ingyenes brainstorming szerencsétlen álláskeresők helyzetét kihasználva… aztán majd értesítünk.
Ja, hogy kik voltak ezek? http://www.plt.hu
2010. 02. 08., 07:58
Több állásinterjún vettem már részt.
- banki ügyintézői munkakörre pályáztam, az önéletrajzom egyedi volt (százaléktáblázattal az akkori munkahelyemen történt értékesítésekről), ezért azonnal be is hívtak. Akkor derült ki, hogy kisgyerekem van (ezt szándékosan nem írtam bele a CV-be), hát ma sem dolgozom banki ügyintézőként….
- Jelentkeztem marketing menedszeri munakkörre egy plázába. Minden tanulmányi előírásnak, sokévi tapasztalatnak és előírt kapcsolatrendszerrel rendelkeztem. Felvettek egy diákot… apuka kapcsolatrendszere erősebb volt az enyémnél..
- Jelentkeztem egy online tartalommenedzseri állásra. Minden végzettségnek megfelelve, minden tapasztalatnak megfelelve. Pontosan tudtam mi lesz/lenne a feladatom, pontosan ismertem a céget, utánanéztem minden megjelenésének, és már korábban is nyomon követtem, közösségi megjelenést is tervezett ami nem idegen számomra iwiw és facebook tag lévén, a meghallgatásra konkrét elképzelésekkel, webdesign és marketing tervekkel készültem – be se hívtak, mert már megvolt a munkatárs..
- jelentkeztem egy megyei napilaphoz webmenedzsernek, konkrét elképzelésekkel, tanulmányokkal felvértezve érkeztem a meghallgatásra. Az interjúztatók összeeresztettek az állását féltő aktuális webmenedzserrel, aki html programozói tudással és hasonló szerinte létfontosságú IT ismerettel jött.. Ő azóta már nem dolgozik a honlapnál, igaz én sem, de másik 4 városi honlapot üzemeltetek sikeresen…
Hát ennyi…
2010. 04. 30., 16:11
már 2 hónapja keresek állást, de egyre elkeseredettebb vagyok… :(
kommentelők, együttérzek veletek, ne adjuk fel, én is ezt mantrázom magamnak nap mint nap, hátha bejön…